36. fejezet - A múlt visszaránt

Megjött az új rész! Elöljáróban annyit, hogy szeretném
valamelyest felpörgetni az eseményeket, de a megszokott
érzelmekről nem szeretnék lemondani, ez valamelyest már a védjegyemmé
vált ebben az elérzéketlenedő világban.

Ismét volt egy rész ( ki-ki döntse el, szerinte melyik), amit
megkönnyeztem, de már megint túl sokat rizsázok.
Olvassátok, élvezzétek, írjatok komit!
Puszik!

* * *

*Lizy-szemszög*

Csak nagyon lassan mertem kinyitni a szemem, féltem, hogy az egészet csak álmodtam. De nem. Ott állt Ő, a mesterkélt csillagos ég alatt, s rajtam legeltette szemeit.
- Mi az? - kérdeztem végül, mikor két lépést hátrált tőlem.
- Gyönyörű vagy - jegyezte meg, s hangjában volt valami megfékezhetetlen gyönyörűség. 

Pajkos mosollyal az arcomon, nevetve fordultam körbe, hogy minden porcikámat megcsodálhassa. Épp teljesen háttal álltam neki, mikor visszalépett hozzám, s szorosan derekam köré fonta karjait. Bódító illatát akár az éltető levegőt szívtam be az orromon.
- Soha többé nem engedlek el - duruzsolta bele a fülembe.
- A menyasszonyod vagyok, hogy is tehetnéd? - mondtam kacagva.
- Elrontod a pillanatot, liba - mondta, majd még mindig karjaiban tartva nevetni kezdett. Önfeledten, boldogan, mintha egy gondtalan, valóra vált álmot élnénk. - Na gyere - kapott fel a vállára, hogy a fejem hátrafelé lógott. - Irány vissza a villába, oda tartozol.
- Ne merészelj egy ilyen este után egy csapat pasi közé vinni - préseltem ki magamból a szavakat, fékezhetetlen nevetés közben. - És tegyél le - mondtam, majd a hátát kezdtem csapkodni.
- Egyszer már megígértem, hogy a tenyeremen foglak hordozni, de...
- De mi? - vontam fel a szemöldököm, bár tudtam, nem látja.
- De csak a vállamon bírlak, túl kövér vagy - mondta, de az utolsó szavakat már elmosta nevetése.
- Te mocsok, ezért még kapni fogsz - böktem oldalba mindkét oldalt, de mindhiába. Derekamnál fogva, a hátán egyensúlyozva vitt el a közelben parkoló kocsijáig, majd óvatosan tett le az anyósülésre.
- Hova óhajtja a fuvart, Libuska? - kérdezte, s mélyen meghajolt előttem.
- Hát, Libuskának van egy elég nagy ágya a szobájában - mondtam, s beharaptam az alsó ajkam, mire halvány mosoly jelent Max szájsarkában is. 

* * *

Max egyenletes hortyogására ébredtem a reggel. Keze hanyag eleganciával pihent a hasamon. Rátettem a kezem az övéire, s hagytam, hogy az ébredező nap sugarai átszűrődjenek még mindig csukott szemhéjaimon. Hosszú percekig feküdtem így, mozdulatlanul, szerelmem kívül-belül fűtő melegébe burkolózva, mikor aztán Max is ébredezni kezdett. Szorosabban vont magához, majd belepuszilt a hajamba.
- Minden reggel így akarok ébredni. Életem végéig - mondta, majd lefelé húzta fekete csipkemelltartóm pántját. 
- Szexi-Maxi ne - hámoztam ki magam a karjaiból, s törökülésben helyezkedtem el az ágyon.
- Miért? - kérdezte, s szemében csalódottság tükröződött. Ám mielőtt válaszolhattam volna, maga tette meg azt. - Tudom, kimerült vagy. Mégiscsak rák az a rák - mormogta, s halvány mosolyt erőltetett az arcára, majd felült velem szembe.
- Nem akarom hogy ez közénk álljon - néztem a szemébe, majd ölébe hajtottam a fejem, mire a hajammal kezdett játszadozni.
- Nem fog. Semmi nem vehet el tőlem még egyszer - puszilta meg a homlokomat. - Ezt a két hetet is alig...
- Alig mi? - fordultam a hátamra, s kerestem szememmel a szemét, de egyre csak a plafont pásztázta. Végül aztán nagyot sóhajtott, s magyarázni kezdett.
- Emlékszel, hogy régebben mondtam, hogy lesz egy turnénk Angliában? - apró bólintással helyeseltem. - Holnap indulunk...
- De hát Jay... - toltam fel magam ülő helyzetbe ismét.
- A dalszövegekre emlékszik, az orvosok szerint nincs akadály. És azt mondja neki is így lesz a legjobb - magyarázta, majd zavartan hajtotta le a fejét. - Nem muszáj elmennünk. Halaszthatunk.
- Hé - fordultam felé biztató mosollyal arcomon, s szorítottam meg a kezét. - Ez még nem a világ. Ez a munkád.
- De minden percet veled akarok tölteni, mert... - majd félbehagyta mondanivalóját. Megfagyott közöttünk a levegő. Sokszor gondoltunk már erre, külön-külön. Fájtam. És nem az állandó fejfájásomról volt szó, belül fájtam. Hanyatt fekve figyeltem a fehér plafont, s burkolóztam némaságba; a romantikus reggelünket egyik pillanatról a másikra vette birtokba a rettegés.
Pár perc után arra lettem figyelmes, hogy besüpped mellettem a matrac, Max dőlt le mellém. Jobb vállamra gördültem, ő pedig a baljára támaszkodott, s összekulcsolta ujjainkat, s olyan közel húzott magához, hogy homlokunk ismét összeért.
- Nem akarlak itt hagyni - suttogta.
- Nem hagysz itt - csitítottam, mert láttam szemében a bűntudat emésztő lángját. - Emlékszek, 1 hónapot mondtál. Addigra meggyógyulok - kacsintottam rá, de nem segített.
- Nem veszíthetlek el - mondta, s egyre csak finom bőrömet simogatta. - Nem csak az életemet változtattad meg, engem is - és ekkor rájöttem nem csak erről az egy hónap távollétről beszél. Szándékosan kerültem a tekintetét, majd nem bírtam tovább. Felálltam és az ablakhoz sétáltam. Fejemet a hideg üvegnek támasztottam, s úgy kezdtem el beszélni.
- Nem szabadott volna, hogy belémszeress. Egy ketyegő időzített bomba vagyok, s nem akarlak téged is magammal rántani. Hát nem látod? - kérdeztem fájdalmas lemondással a hangomban. - Körülöttem mindenki szenved.
- Nem érted - szólalt meg, s hangja ismét határozott volt. - Lehet, hogy te elég bátor és erős vagy, hogy tudj nélkülem is élni, ha azt látod a legjobbnak. De én sosem tudnék ilyen önfeláldozó lenni. Szükségem van rád, veled kell lennem. Csak így tudok élni. Te lettél az életem, Liz. Az egyetlen dolog, aminek az elvesztését nem tudnám elviselni. És itt vagyok, itt leszek ameddig csak kell. S ez nagyjából azt jelenti, hogy inkább meghalnék, mintsem hogy tőled elszakadjak - nagyot sóhajtott ahogy befejezte.
- Reggelizzünk - indultam el az ablaktól, s halvány mosoly ült az arcomon. Olyasféle, amikor tudod, hogy jól vagy. és egy csapásra nem félsz semmitől. - Mit ennél? - kérdeztem mosolyogva, míg magamra kanyarítottam az ingét. Nem volt kínos a témaváltás. Biztosított róla, hogy szeret, s nem féltünk többé. S erre bizony, enni kellett.
- Intézem - húzta ki magát, én pedig nevetve vontam fel az egyik szemöldököm. - Csak figyelj és tanulj - indult meg komolyan a konyhám felé. Mire utolértem, már egy habverővel és egy botmixerrel a kezében várt. - Melyik a turmixgép? - járatta meseszép íriszeit egyik kezéről a másikra.
- Az ott mögötted - mutattam a konyhapulton árválkodó eszközre. 
- Csak teszteltelek.
- Hát persze - adtam meg magam, s nevetve felültem egy bárszékre.

*Másnap*

*Nareesha-szemszög*

- Fiúk, el fogtok késni! - kiabáltuk egyszerre Lizy-vel és Nano-val, a fiúk menedzserével, mire a srácok elkezdtek kifelé szállingózni a villából, hatalmasabbnál hatalmasabb bőröndökkel.
- Nem költöztök vissza, csak egy hónap - forgatta meg a szemeit a menedzser, majd behajigálta a furgon csomagtartójába a hatalmas puttonyokat. - Itt van mindenki? - járatta végig a szemét a díszes társaságon. - Parker hiányzik - állapította meg végül, s kérdőn nézett ránk. Egységes vállrándítással jeleztük, hogy fogalmunk sincs, hová tűnt már megint a mi Tom-unk.
- Jövök már, jövök már - rohant ki a házból lélekszakadva, kezében egy plüsskacsát szorongatva. Látván értetlen tekintetünket magyarázni kezdett. - Nem tudok nélküle aludni - jelentette ki, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról lenne szó. Végül is, kevés természetesebb dolog van, mint egy 26 éves énekes világsztár egy plüsskacsával. Kellett 10 perc, mire mindennek normális helye lett, beleértve magunkat is.
Lizy Max ölébe fészkelte be magát, így Nano-nak egyszer az életben nem a földön ülve kellett utaznia. Jó volt látni, hogy a mi kis gerlicéinkkel újra minden rendben van.
- Csak ezt az egy hónapot húzzák ki valahogy - súgta a fülembe a mellettem üldögélő Siva, épp csak úgy, hogy én hallhassam. Aprót bólintottam. Valóban, nehéz lesz ez nekik. Mi már rutinosak vagyunk, megedzett minket ez a 7 év.
Csendesen telt az út, a srácok mind a telefonjukat bújták, én pedig az ablakon kifelé meredve bámultam az egyre gyorsabban elsuhanó fákat az autópálya mellett. Mielőtt azonban túlságosan elbambultam volna, telefonom vadul csörömpölni kezdett a táskám legalján, jelezvén, hogy üzenetet kaptam. Könyékig eltűntem a táskámban - még hogy csak a férfiaknak nehéz benne megtalálni ezt-azt - és előhalásztam az immáron elcsendesedett készüléket.
Nagy meglepetésemre a kis Ava üzent, amiből percek alatt gyors üzenetváltás kerekedett:

- Ez az az Ava? - érdeklődött férjecském, miközben a telefonom képernyőjét sasolta.
- Intim szféra, intim szféra - mormoltam és játékosan a szemeimet forgattam.
- Házasélet, házasélet - válaszolta ő, s lopott egy csókot tőlem. - Nos?
- Igen, ő az.
- És mit keres itt? - kérdezte kicsit hangosabban a kelleténél.
- Kikikikikikikiki? - kapcsolódott be Nath a beszélgetésünkbe. 

- Egy barátnőm - forgattam meg egy percen belül másodjára is a szemem, de ezúttal sem mentem sokra vele.
- És a te Egy Barátnődnek neve is van? - kérdezte, s egyszerűen felvillanyozta a puszta tény, hogy egy lányról beszélhet. 

- Ava, és még...
- Egyszer volt egy Ava nevű barátnőm, hú... Bocs, mit akartál mondani? - nézett rám bocsánatkérőn, mikor rájött hogy félbeszakított.
- Azt, hogy túl fiatal hozzád. Még csak 19 - nem tudom miért, de úgy éreztem, vigyáznom kell erre a leányzóra. Biztosan megártott a sok év anyáskodás ezek fölött az óriásbébik fölött.
- Már ne is haragudj - fűzte össze mellkasa előtt karjait Nathan. - De én is csak 21 vagyok.
- És pasi. És elvetemült. És éretlen. És...
- Ne is folytasd - hunyta le a szemeit. - Nincs szükségem a negatív energiáidra.
- Igen - kapcsolódott be Tom is a beszélgetésbe, s lótuszüléshez készülődbe felhúzta a lábait az ülésre, majd ő is lehunyta a szemeit, mint aki meditálni készül. - Elég a negatív energiáidból.
- De jó lesz már végre megszabadulni tőletek - mondtam büszkén vigyorogva, mert tudtam, ellenem sosem nyerhetnek csatát. Ez az egyik fő előnye annak, hogy nőnek születtem. Mindig én nyerek.

3 perc múlva a sofőrünk csikorgatva beletaposott a fékbe, melynek következtében a még mindig meditálást imitáló Tom majdnem lezuhant az ülésről, de szerencséjére Nano megragadta a pólójánál fogva. 

- Pontban délben indul a gépetek ugye? - kérdeztem, leginkább a menedzserhez irányozva a kérdést, de mindenki hevesen bólogatni kezdett. - Akkor megyek, levadászom az én kis Ava barátnőmet, és sietek, vagyis sietünk vissza hozzátok - ám mielőtt ténylegesen elrohantam volna, szorosan megöleltem a srácokat, Siva-t pedig hosszú percekig csókoltam. - Csak ha mégsem érnék vissza - mondtam mosolyogva, majd immár valóban elindultam a Londonból érkező utasok irányába. Nem kellett sokáig keresgélnem, szőkesége és hófehér ruhája kiragyogott a szürke tömegből.
Mikor észrevett, széles mosollyal az arcán szaladt oda hozzám, maga után húzva hatalmas bőröndjét.
- Még jó hogy itt vagy - mondta hálásan, s arca valóban megkönnyebbülést tükrözött. - Azt hiszem, egyedül elvesztem volna itt. 

- Esélytelen, hogy egy lány így kicsípve elvesszen az Angyalok Városában. Én általában macinaciban repülök.
- Tudod meg kell adni a módját, ha az ember új városba költözik - mondta,majd arra indult, amerre fejemmel intettem. Reméltem, hogy könnyedén megtaláljuk a fiúkat. 

- Költözöl? Hogy-hogy?
- Ide jövök tanulni. Mondani akartam, csak hát, nem volt elég időnk.

- Semmi gond - karoltam belé, majd vonszolni kezdtem magam után szegény lányt, mikor megpillantottam díszes kis társaságunkat. - Majd még beszélgetünk, de most bemutatlak a méltán híres The Wanted minden egyes tagjának. 

Éreztem, ahogy elkezd remegni, elvégre nem minden nap találkozik az ember félőrült popsztárokkal. Hátulról megöleltem a férjecskémet, a szívbajt hozva rá, de bal kezemmel még mindig Ava-ba kapaszkodtam, attól félve, hogy talán el talál szaladni vagy hasonlók.  Eszébe sem jutott ilyesmit tenni, csak állt mellettem szemlesütve, szabad kezének ujjait olyan szorosan a bőröndje fogantyújára kulcsolva, hogy bütykei kezdtek elfehéredni. 

A társaság még mindig olyannyira lefoglalta saját magát, hogy észre sem vették az érkező vendéget.
- Fiúk, és Lizy -  köszörültem meg a torkom, mire mindannyian felkapták fejüket és végre ránk is néztek. - Ő itt egy kedves ismerősöm, Ava. 

A gyorsan elhadart bemutatást kínosabb csönd követte, mint vártam. A helyzetet aztán végül Tom mentette meg, mikor széles vigyorral a képén Ava szabad keze után nyúlt, s illedelmesen meghajolva lágy csókot lehelt rá:
- Legyen üdvözölve köreinkben, kisasszony - mondta, erőltetett francia akcentussal, holott egy szót sem beszélt franciául, mire kis vendégünk a füle tövéig elpirult. Tom mentését követően mindenki bemutatkozott a kicsilánynak, Lizy jól meg is ölelgette. Nathan-t leszámítva, aki még mindig a telefonjával babrált.
- Khm, Nath - néztem rá szúrós szemmel,mire ő is rám emelte a tekintetét. - Nem üdvözölnéd esetleg a vendégünket?
- Hello, Nathan vagyok - intett Ava felé szabad kezével, majd szinte ugyanabban a pillanatban nyomkodta is tovább a fránya ketyeréjét.
- Nézd el neki, biztos valami nőcskével cseveg - mentette meg a helyzetet Tom immár másodjára is.
- Srácok, ideje elkezdeni búcsúzkodni - csatlakozott közénk ismét Nano, kinek kijelentésére Lizy arcára gyermeki szomorúság ült ki, majd arrébb húzta Max-et, s könnyek között búcsúztak egymástól.
- Hahh, kezdők - lépett mögém Siva, s hátulról belepuszilt a hajamba, míg én megörökítettem a mi kis kezdőinket, s megörvendeztettem vele a világhálót:

@Nare_esha: búcsúznak. love ya @MaxTheWanted @LizyAlexander

Végül aztán szembe fordultam a szerelmemmel, s lábujjhegyre álltam, hogy nyaka köré fonhassam a karjaim:
- Vigyázz ezekre a félőrültekre, jó? - mondtam nevetve.
- Te pedig Lizy-re és most már akkor Ava is kapjon egy kis figyelmet - simította meg a hátamat. - Azért hiányozni fogsz. Asszony - kapott fel az ölébe kaján vigyorral az arcán, én pedig köré fontam a lábaim.
- Ezt meg ne halljam még egyszer - fenyegettem meg, majd egy hosszú csók után megbontottam a mi kis eukaliptusz fa-koala pozíciónkat. - Siessetek haza, bolondok - mondtam már a többiek felé fordulva, majd őket is sorra megölelgettem, Max-et hagyva utoljára.
- Vigyázz rá, jó? - mondta alig hallhatóan, Lizy felé pillantva. - És azonnal hívj ha valami van.
- Nem lesz semmi, itt vagyok - nyugtattam meg, majd jó szorosan megölelgettem. - Te meg tartsd a szemed az enyémen. Érezze jól magát, ne hagyd punnyadni. 

- Hiányozni fogsz, Anyamaci - mondta, majd kaptam egy puszit az arcomra. Imádtam a srácokat, de Max-el különösen közel kerültünk egymáshoz, mióta Lizy-vel van.
- Te is nekem - ám ezt már meg sem hallotta, mert Nano már vonszolta őket a felszállópálya felé. Mosolyogva integettünk egymásnak, s mi a csajokkal végignéztük, ahogy a gépük elveszik a bárányfelhők rengetegében. 

- Na csajok, hová legyen a menet? - karoltam át két szőkeségem vállát.
- Nekem el kéne foglalnom a koliszobámat - mondta elgondolkodva Ava.
- Nem fogsz koliba menni - háborodott fel Lizy. - Olyan csajbulit csapunk mi hárman, hogy csak na! Irány a villa! - adta ki az utasítást, s már le is intett egy taxit. Jó volt ilyen vidámnak látni. Egész úton The Wanted számokat énekelgetett, pedig borzasztó hangja van, de ez senkit sem zavart. A villához érve megpróbálta puszival kifizetni az utat, ami - bármily meglepő - nem jött be, így hát kénytelen volt némi papírpénzzel útjára engedni a kopaszodó ázsiai taxisofőrt.
- Na és ti honnan ismeritek egymást? - szegezte nekünk a kérdést, mikor már a srácok nappaliján gubbasztottunk, Lizy-féle áfonyás turmixot szürcsölve.
- Ő volt a mi kis fotósunk a nászúton.
- Fotós? Ilyen jól megy? - vonta fel kuncogva a szemöldökét.
- Csináltam róluk egy képet - szállt be a beszélgetésbe Ava is, s telefonja képernyőjét Lizy felé fordította.
- Egész pontosan az egyetlen képet - egészítettem ki, de már senki nem figyelt rám. Ava elbambult vagy gyönyörködött a hatalmas nappaliban, Lizy pedig huncut mosollyal figyelte.
- Lehet egy kérdésem? - törte meg végül a csendet az ifjú vendégünk felé fordulva, és meg sem várva a válaszát, feltette azt. - Ki jön be a bandából?
- Senki - vágta rá gondolkodás nélkül, ami teljesen hiteltelenné tette a dolgot.
- Na persze - nevettem fel én is. - Csak ne Max vagy Seev. Ők már a világ legjobb nőivel vannak - mondtam, s lepacsiztunk Lizy-vel.
- Esetleg Jay bohókás fürtjeire buksz? Vagy Tom plüsskacsájára? Vagy talán Lil-Nath gyönyörű zöld szemei veszik el az eszed? - faggatózott tovább Lizy, s az utolsó kérdésnél Ava tetőtől talpig elvörösödött. - Szóval Nathan - vonta le a következtetést az én kis bölcs barátnőm.
- Nem beszélhetnénk másról? - emelte fel a fejét Ava, s mintha egy könnyet láttam volna megcsillanni a szemében.
- Kéne pár új ruha - vakartam meg a tarkóm, céltudatosan terelve a a témát. - Vásárlás? - dobtam be a kérdést, s a csajok örömmel csatlakoztak hozzám.

*Tom-szemszög*

Furcsa volt megérkezni Londonba, s nem csak azért, mert az LA-ben megszokott ragyogó napsütéshez képest itt felhőtakaróval borított ég fogadott, hanem mert Nancy temetése óta nem jártam itt. Itt születtem, itt nőttem fel és innen indultak az álmaim. Mára azonban csak fájó emlék ez a hely. Ki kell mennem hozzá - gondoltam magamban, majd Nano-hoz siettem.
- Ma nincs koncertünk ugye?
- Nincs, miért - nézett rám kérdőn, figyelmen kívül hagyva csörömpölő mobilját.
- Lenne egy kis dolgom - zártam rövidre a dolgot.
- Nyugodtan. Ugyanabban a szállodában leszünk, ahol mindig, holnap délelőtt próba, akkorra legyél a szobádban - utasított, majd felvette a telefonját. Bőröndömet az értünk érkező furgonba dobtam, majd zsebbe süllyesztett kézzel elindultam a taxik felé.
- Hé Tom, hova lesz a menet? - kiáltott utánam kopasz barátom.
- Nancy-hez megyek - mondtam, mire megértően bólintott, én pedig beültem egy taxiba, s a temetőhöz vitettem magam. Furcsa nyomás nehezedett rám, ahogy kiszálltam a kocsiból, s beléptem a hatalmas kovácsoltvas kapun. Noha a temetés óta nem jártam itt, lábaim önként vezettek az apró sírhalomhoz. Friss virág volt rajta. Biztosan Damian bácsikája. Én is hozhattam volna. De nem volt nálam más, csak egy aprócska teamécses és az öngyújtóm. 

Nem törődve a mocsokkal, leültem a földre, s hagytam, hogy a szomorúságom erőt vegyen rajtam. Azt mondják, idővel majd elmúlik a fájdalom. Hazugság. Nem lesz ott veled minden nap, nem akarja majd minden percben szétmarcangolni a lelkedet. Enyhül majd, de elmúlni? Elmúlni soha. Ha szeretsz valakit, évek múlva is épp annyira fog hiányozni, mint korábban.
- Drága Kicsi Angyalom - simítottam végig a márványt a sírján. - Gyere vissza kérlek, nekem ez egyedül nem megy, még szükségem van támaszra. Hol sírjam ki magam, hogy beszélhetnék egy halomhoz helyetted? Mondd, miért kellett elmenned, s miért hagytál magamra? Istenem, kérlek hozd őt vissza, csak egy napra! Had búcsúzzak el Tőle rendesen, ennyi talán járhatna. Hozd vissza kérlek, s engem is vissza az életbe! Túl korán vitted el tőlünk.Kérlek, csak egy kósza pillanatra hozd őt vissza, csak hogy mégegyszer átöleljem, s higgyem, hogy majd ettől ébred fel. Hozd vissza őt kérlek, már nem akarom és még nem tudom őt elengedni! Egyetlen szerelmem, nem kellett volna menned még, itt lenne a Te helyed, mellettem. Nem feledlek sohasem, ma érted ég a gyertyaláng, s remélem hallottad az érted elmormolt megannyi sok imát! S ha egyszer majd én is elmegyek, remélem melletted lehet majd helyem talán, mert mit irántad éreztem, bennem soha meg nem változott.

Megállíthatatlanul potyogtak a könnyeim, mikor egy kezet éreztem meg a vállamon.

- Hiányzik? - hallottam meg Max hangját mögöttem, majd mit sem törődve azzal, hogy a kedvenc melegítőalsója van rajta, letelepedett mellém, s egy virágcsokrot helyezett a márványra. 

- Pokolian - mondtam, majd pólóm ujjával letöröltem az arcom.
- Holnap halt meg Nagymama, sok évvel ezelőtt. Tudod, akkor azt hittem, hogy egy csapásra minden megváltozik majd körülöttem. Leginkább talán azon lepődtem meg a halála napján, hogy az élet ment tovább. A házak álltak az utcában, s mindenki járt-kelt a környéken. Nem omlott össze az egész világ, csak az enyém. És ez legalább annyira zseniális, mint elkeserítő.

- Ezt meg hogy érted? - néztem rá kérdőn.

- Tudod, a lényeg az a nagy egészben van. Lehet, hogy a mutatón megkopott kicsit a festék, de attól még jár az az óra, s telik az idő.
- Ettől még nem kapom őt vissza - morogtam, s ujjaimat a gyertyaláng fölé tartottam.
- Soha nem is veszítetted el - mosolyodott el Max. - Semmi nem a miénk, így nem is veszíthetünk el semmit sem. Csak magunkat, de az már más tészta. A részed volt, s azt a részedet elvitte magával. A hiány fáj, hogy hiányzik belőled egy darab. De nem veszett el - emelte tekintetét az égre. - Csak máshol van. De most már gyere - tápászkodott fel, s én némán bólintottam. Hagytam, hogy előrehaladjon kicsit, akartam egy fél másodpercet még magamnak. Odahajoltam a sírhoz, s odasúgtam egyetlen kicsi szerelmemnek:
- Bárcsak tudnám, hogy jutok oda, ahol Te vagy - majd Max után eredtem.

Némán taxiztunk el a hotelig, nem kellettek szavak. A lakosztályunkban azonban hatalmas zsivaj fogadott. Jaybird és Nathan ugyanis találtak valami kínai kvízjátékot, s próbálták helyesen kiejteni az ott elhangzó szavakat, egymást túlharsogva. Siva épp érkezésünkkor lépett ki a fürdőből, s ő is a kanapéra zuttyant. Max előhalászott öt jéghideg sört a minibárból, majd csatlakozott az ötösfogathoz.
- Merre jártatok? - érdeklődött Jay, s lehalkította a tévét.
- Meglátogattuk a mi alvó Nancy Angyalkánkat - mondta mosolyogva, mire göndörke megértőn bólintott.
- Na és - kortyolt egy hatalmasat hűsítő italából Seev. - Kinek hogy tetszett Ava?
- Fiatal. És nem egy Lizy - nyögte be hetykén Max, mire mind felhorkantunk, de csak én öntöttem szavakba a véleményem:
- Tesó, ne vágj fel a nőddel. Inkább adj hálát érte - kacsintottam rá. - Egyébként szerintem aranyos, de tényleg iszonyú fiatal.
- Nem csípem a szőkéket - szállt be Jay is a diskurzusunkba.
- Mióta? - fordultunk felé mindannyian.
- Nem tudom - rántotta meg a vállát. - Nem emlékszem - mire az bagázs hangos röhögésben tört ki. Nathan-t leszámítva.
- Nath? - kérdeztem, mire ő bambán kérdezett vissza.
- Hm?
- Azt kérdeztük, hogy tetszett Ava.
- Ja... Semmi extra - vetette oda, majd visszaadta a tévé hangját.
- Semmi extra? - fakadt ki Siva. - Nagyjából megfelel a leírásnak, amit álmaid nőjéről adtál. Valami itt nem stimmel, kisöcsi.
- Azért felel meg a leírásnak, mert Ő álmaim nője. Ezt akartátok hallani, hm? Boldogok vagytok? - kiabált magából kikelve.
- Mi bajod? - vetette oda neki a kérdést Max. Ez nem az a helyzet volt, amikor anyai, bátorító és szeretett szavakkal kellett közelíteni hozzá.
- Jártunk. 18 voltam, ő meg 16. Csak aztán - magyarázta egy fokkal higgadtabban.
- Csak aztán? - kérdeztük szinte egyszerre a fiúkkal.
- Aztán csináltam egy oltári nagy baromságot...